ÖNKORMÁNYZAT
ESEMÉNYNAPTÁR
2010 Szeptember
BELÉPÉS
KERESŐ
Szervezetek - Gerje Horgász Egyesület
 
 

A GERJE Horgász Egyesület több, mint tíz éve alakult elsősorban a helyi horgászokból, de nyáregyházi, monorierdei, monori, albertirsai, budapesti tagjai is vannak. Működésének célja a tagok horgászérdekeinek képviselete, kedvező horgászlehetőségek biztosítása; a horgászsport fejlesztése, népszerűsítése és a természet védelmére, szeretetére való nevelése.

 

A tagság aktív közreműködésével létrehozta, megépítette a Gerje patak mellet­ti területen a pilisi horgásztavat, a környékét padokkal látták el. Évente öt horgász­versenyt rendeznek, amelyen átlagosan 60-70 fő vesz részt. A hagyományos pünkösdi horgászverseny kibővült főzőversennyel is és Juniális elnevezéssel a település kedvelt szabadidős programja lett.

Az Egyesület a horgásztó bevételeit külső támogatás híján tagdíjból és napijegy forgalomból szerzi. Éves bevételük 40 százalékát fordítják tófejlesztésre, 60 százalékát pedig halasításra.   

Az eltelt évek alatt létrejött a ma látható tó, készenléti foka jelenleg 35 százalékos. Jelenleg ezen a kb. 2,5 ha nagyságú vízfelületen lehet horgászni. A tó átlagos vízmélysége 1,5 m, fogható halak: ponty, amur, süllő, csuka, kárász, keszegfélék..

A tavat a 4-es főútról lehet megközelíteni, a Pilis táblát és a benzinkutat elhagyva, Albertirsa irányába, kb. 150m-nél levő földútról balkéz felé fordulva.  

A tó rendjére és a szabályok betartására a társadalmi halőrök vigyáznak.

Elnök: Gajdos Károly

Elérhetőség: székhely/levélcím: 2721 Pilis, Bajcsy-Zs. u. 9.

                      telefon: 06-29/497-558

                      mobil: 06-20/538-1114

                      e-mail: gerjehorgasz@freemail.hu

                      weblap: http://gerjehorgasz.hu/