ÖNKORMÁNYZAT
ESEMÉNYNAPTÁR BELÉPÉS KERESŐ |
Városháza - Képviselő-testület - Törökné Nagy Tímea
Magánemberként, családgondozóként, szerkesztőként vagy egy-egy civil szervezet tagjaként járva a várost, közelről, fizikai valóságában tapasztalom meg embertársaim gondjait, és ha enyhíteni nem áll módomban azokat, tudom, hogy az őszinte odafigyelés, egy-egy támogató emberi gesztus csodát tud tenni egy-egy válsághelyzetben lévő ember lelkében.
Mindennapjaink gyors változásai megkövetelik az élethosszig való tanulást, folyamatos továbbképzést. Számos egyéb iskola és tanfolyam elvégzése után jelentkeztem a Nyugat-magyarországi Egyetem szociálpedagógia szakára, így 2008 júniusától szociálpedagógusként illetve családpedagógusként tevékenykedem városunkban, hirdetve azt is, hogy van jövő, érdemes dolgozni, tanulni, bízni a jóban, egymásban. Nem csak szakmai végzettségem által, hanem keresztényi hittel is vallom, hogy egy, a tagjait óvón szerető, tisztelő közösség felül tud emelkedni bármin, ha hite, emberszeretete őszinte, tiszta, érdeknélküli. Médiafelelősként és a Hírnök c. helyi lapunk szerkesztőjeként megpróbálom olyan összefüggésekre is felhívni embertársaim figyelmét, amelyek esetleg elvesznének a mesterségesen kavart média-porfelhőben. Az egyik legfontosabb értéknek a megbocsátást tartom, hiszen a másoknak és önmagunknak való megbocsátás nélkül nincs jövő, nincs továbblépés, csak örök harc és fájdalom. Kívánom minden kedves pilisi lakosnak és soraimat olvasónak, hogy hétköznapjaik kicsiny, néha fárasztó lépéseiben lássák meg az egyetemes emberi értékeket valló, közvetítő és megélő közösség felé vezető utat. Köszönöm társamnak, Gajdos Pálnak, gyermekeimnek, Hajnalkának, Katának, Tündinek, illetve unokámnak, Leylának és vejeimnek, hogy munkámat olyan családi háttérrel végezhetem, amely kősziklaként ad támaszt és árnyékot a néha füllesztő-fullasztó, mégis oly gyönyörű világban.
|
|