Pilis gazdag történelmi múlttal és emlékekkel rendelkező település. A különböző népcsoportok keletről nyugat felé történő vándorlási útvonala mentén alakult ki az ősi település, melyről gazdag régészeti emlékek tanúskodnak. Szakemberek feltártak kőkori, bronz- és vaskori leleteket, a II - IV. századból való igen ritka korai szarmata halomsírokat (horgásztó környéke), továbbá avar és honfoglalás kori sírokat is (vadászház mellett). Az ősi település a Via Magna (nagy Sóút) mentén feküdt, a dolinai részen az avarok lakta Sikond, a monorierdei részen Újfalu, a Gerje természetvédelmi területen Wyfalu néven laktak kisebb közösségek.

Az utóbbi területen épült fel az 1300-as évek előtt a kora középkori Szentlélek templom, amely a jelenlegi település ősi magját képezi. Régészeti leletek bizonyítják, hogy a tatárdúlás után újjáépítették.

Pilis. Mit is takar ez a szó, mi volt a névadónk?

Az 1851-ben kiadott Fényes Elek Magyarország geographiai szótára bőséges adatokkal írja le, hogy akkoriban még négy falu szerepelt ezen a néven. Az Országos Községi Törzskönyv Bizottság határozata értelmében 1900. év óta csak a mi községünk tarthatta meg eredeti nevét.

A jelenleg ismert, 1326-ban keltezett első írásos emlékünk - egy öröklésről szóló okirat - már Pilis néven említi a települést. Karácsony János: A magyar nemzetségek c. munkájában olvasható egy Pylis nevű nemzetség, akik Árpád fejedelemmel jöttek az újhazába. A Pylis nemzetség megszállás jogán bírta ezt a vidéket. A község első ismert birtokosa - ahogyan több írásos emlék is bizonyítja - a Pylisi család volt, innen kapta településünk a nevét.

A falu a török időket hosszú évekig átvészelte, a budai Szandzsákhoz tartozott adózni. Az 1592-es évben elpusztult és hosszú időre lakatlanná vált.

Pilis 1722 utáni újratelepítése Beleznay János nevéhez fűződik. Az öröklés jogán idekerülő Beleznay feleségül vette Grassalkovich Zsuzsannát és 1710 körül emeletes kastélyt építtet olasz építőmesterekkel. Feleségével 1720 táján kezdenek hozzá a község újratelepítéséhez. A Nyitra megyei Ürmény községben 1722. május 24-én - feleségével együtt - személyesen írják alá azt a megállapodást, melynek nyomán tömegesen jöttek az új, szlovák ajkú betelepülők Pilisre. Ezt követően megindul a betelepülés a közeli pusztákról, Dunántúl és Délvidék irányából is, amely megindítja a település fejlődését.

Már 1724-ben evangélikus iskola kezdi meg működését. Ez idő tájt is működtek iparosok, ezek azonban nem tartoztak még céhek kötelékébe. Szárazmalom, mészárszék, fogadó, borbély és egyben felcser is működött. A szőlőtermesztés a dolinai dombok lankáin jellegzetes tevékenysége volt a helybelieknek, ahogyan ezt egy 1768-as felmérés adataiból tudjuk.

Az 1770-es évektől Beleznay Miklós tábornok és felesége, Podmaniczky Anna Mária is jelentős építkezésbe kezdett. A település több pontján jó minőségű agyag volt található, amelyből ún. "tyehlónyákban", téglaégető kemencékben állítottak elő a pilisi téglát. Ebből a téglából épült fel hazánk második legnagyobb, 1000 ülőhellyel rendelkező evangélikus temploma, ebből bővítették az iskolát, készült a lelkészlak és a csodálatos új Beleznay épület, az ún. Sárga kastély.

Beleznay-Nyáry-kastély

A megye egyik legrégebbi kastélya, melyet az itteni földesúr, Beleznay János építtetett 1710 körül. Az U-alakú, barokk stílusú kastélyt itáliai mesterrel építtette.

Az épület a Mária Terézia kori barokk kastélyépítészet egyik kiemelkedő példája. A még jelentős méretű park közepén álló, barokk stílusú emeletes főépületet kétoldalt tornyok fogják közre, melyekhez földszintes oldalszárnyak csatlakoznak és alkotnak hangulatos belső udvart.

A kastélyban, számos író vendégeskedett, köztük Kármán József, aki itt írta a Fanny hagyományai című művét, a leánylélek finom ábrázolását.

A II. világháború után először leányotthon, majd nevelőintézet került az épületbe, ma Általános Iskola és Diákotthon.

A városban található az ország ötödik legnagyobb evangélikus gyülekezete.

A barokk templom több lépcsőben épült a XVIII. század végén, jórészt a Beleznay család költségén. Boltozatos belsejében íves nyíláson nyugvó karzatok vannak. Szószékkel egybeépített oltára 1903-ban készült klasszicista elemek felhasználásával.

Tekintse meg a Pilisi Evangélikus Gyülekezet honlapját, a Pilisi Evangélikus Hálót és a pilisi IZSÓP énekkar életét és híreit is.

A városnak ma több mint tizenkétezer lakosa van, infrastruktúrája folyamatosan gazdagodik.

Pilisi hírek és programok

Aktuális hírek
Tájékoztató a Kármán József Városi Könyvtár zárva tartásáról
Tájékoztató a Kármán József Városi Könyvtár zárva tartásáról
Tájékoztató a Kármán József Városi Könyvtár zárva tartásáról
2025.10.21. | Hírek

Kedves Olvasóink!

A Városi Könyvtár
2025.10.23 – 10.27. között
zárva tart!

Megértésüket köszönjük!

Meghívó
Meghívó
Meghívó
2025.10.21. | Hírek

Tájékoztatom, hogy Pilis Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete 2025. november 6-án (csütörtök) 15:00 órakor a Pilisi Polgármesteri Hivatal dísztermében (Pilis, Kossuth Lajos út 47–49.) közmeghallgatást tart, melyre ezúton tisztelettel meghívom.

Európai Hulladékcsökkentési Hét 2025. november 22-30.
Európai Hulladékcsökkentési Hét 2025. november 22-30.
Európai Hulladékcsökkentési Hét 2025. november 22-30.
2025.10.21. | Hírek

Magyarország idén is részt vesz a 2009 óta zajló Európai Hulladékcsökkentési Hét (www.ewwr.eu) eseménysorozatában, melyen évek óta sikerrel szerepelnek a hazai akciófejlesztők és közösségek.

Az Energiaügyi Minisztérium megbízásából idén a Nemzeti Energetikai Ügynökség Zrt. az akcióhét nemzeti koordinátora, aki a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége közreműködésével összefogja a programhoz csatlakozókat.

Újra indul a képzőművészeti szakkör a Csepiben!
Újra indul a képzőművészeti szakkör a Csepiben!
Újra indul a képzőművészeti szakkör a Csepiben!
2025.10.20. | Hírek

Szereted a rajzolást, a festést, vagy egyszerűen csak kipróbálnád magad az alkotás világában? Most itt a lehetőség!

Fedezd fel a benned rejlő művészt, tanulj különböző technikákat, és alkoss inspiráló közösségben!
A foglalkozásokat tapasztalt képzőművész vezeti, aki segít abban, hogy saját stílusodra találj – akár hobbiként, akár komolyabban érdekel a művészet.

Gyere, alkoss velünk, mert a művészet nem csak festék és vászon, hanem élmény, kikapcsolódás és önkifejezés!

Részletek a plakáton.

HVI közlemény
HVI közlemény
HVI közlemény
2025.10.20. | Hírek

Tisztelt Jelöltek és Jelölő Szervezetek!

Az önkormányzati időközi képviselőválasztás ajánlóíveinek átvételére 2025. október 25. (szombat) 8.00-tól van lehetőségük a Polgármesteri Hivatalban a Helyi Választási Iroda (a továbbiakban: HVI) vezetőjénél (Baloghné dr. Seres Krisztina jegyző). A HVI e napon 16.00-ig tart nyitva, majd ezt követően minden munkanapon munkaidőben.

A Csernai Pál Művelődési Ház e heti programjai
A Csernai Pál Művelődési Ház e heti programjai
A Csernai Pál Művelődési Ház e heti programjai
2025.10.20. | Hírek
Szeretnénk figyelmükbe ajánlani a Csernai Pál Művelődési Ház e heti programjait
Meghívó Pilis Város Önkormányzat Képviselő-testületi rendes ülésére
Meghívó Pilis Város Önkormányzat Képviselő-testületi rendes ülésére
Meghívó Pilis Város Önkormányzat Képviselő-testületi rendes ülésére
2025.10.17. | Meghívók

Az ülés ideje: 2025.10.30. (csütörtök) 14.00

Helyszíne: Városháza nagyterme

Képviselő-testületi határozatok
Képviselő-testületi határozatok
Képviselő-testületi határozatok
2025.10.14. | Határozatok

rendkívüli ülés ideje: 2025.10.10. (péntek) 10.00

Lakossági tájékoztató
Lakossági tájékoztató
Lakossági tájékoztató
2025.10.10. | Hírek
2025. október 1. napjától módosult a MOHU Zrt. ÁSZF-e. Sok információ és értelmezés látott napvilágot, amelyek újdonságként hathatnak, de valójában a legtöbb szabály hasonló vagy ugyanolyan tartalommal már korábban is érvényben volt. Ezek a szabályok most egységesítésre és pontosításra kerültek országos szinten.
Tájékoztató Mintavételi labor szüneteléséről
Tájékoztató Mintavételi labor szüneteléséről
Tájékoztató Mintavételi labor szüneteléséről
2025.10.06. | Hírek

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az Egészségházban működő MINTAVÉTELI LABOR
2025. október 18. - 2025. október 22. között szabadság miatt SZÜNETEL.
Utolsó munkanap: 2025. október 17. (péntek)
Első munkanap: 2025. október 27. (hétfő)
Sürgős esetben Cegléden a Rendelőintézet Laboratóriuma fogadja a betegeket előjegyzés alapján.
Előjegyzés: munkanapokon 8:00 és 16:00 óra között a 06-53-505-651 vagy a 06-30-646-4141 telefonszámon.
Megértésüket köszönjük!

Nagyszerű sporteredményeket ért el városunk lakója a 34 éves Hunyadi Krisztián, aki elmondása szerint Pilisért is harcol a ringben.

Fogadjátok szeretettel az alábbi üzenetét:

A sport és a munka teszi ki a mindennapjaimat, hogy érdemes-e korán kezdeni? Igen, mert gyermekként is jó eredményeket értem el a sportban össze számolva 8–18 éves koromig szinte a sportnak éltem, ha tehettem több dolgot csináltam párhuzamosan (atlétika, futás), és a rengeteg diákolimpia, versenyeztem. Persze a tanulmányi eredmény mindig fontos volt számomra, de az volt a lényeg, hogy mindig a saját határaimat feszegessem.
Jó volt mindig visszagondolni a sportra a jelen életben, de mindig is motoszkált bennem valami, hogy tudsz te ennél többet is, és ennek itt így nem lehet vége. 32 éves lettem és megelégeltem az egészet.
Képviselő-testületi határozatok
Képviselő-testületi határozatok
Képviselő-testületi határozatok
2025.10.06. | Határozatok

rendes ülés ideje: 2025.09.25. (csütörtök) 14.00

Képviselő-testületi határozatok
Képviselő-testületi határozatok
Képviselő-testületi határozatok
2025.10.06. | Határozatok

rendkívüli ülés ideje: 2025.10.02. (csütörtök) 08.30

Tájékoztató vasúti menetrend változásról
Tájékoztató vasúti menetrend változásról
Tájékoztató vasúti menetrend változásról
2025.10.02. | Hírek
A MÁV Személyszállítási Zrt. tájékoztatása alapján 2025. október 13-tól november 5-ig a Ceglédbercel-Cserő - Cegléd állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 100a sz. Budapest – Cegléd - Szolnok vasútvonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.
Felhívás álláskeresőknek!
Felhívás álláskeresőknek!
Felhívás álláskeresőknek!
2025.10.01. | Hírek

A „Pest vármegyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések” TOP_PLUSZ-3.1.1-21-PT1-2022-00001 projekt keretében MUNKAERŐPIACI BEILLESZKEDÉST SEGÍTŐ INGYENES OKOSTELEFON KÉPZÉS indul annak munkaeszközként való használatáról.

Felhívás
Felhívás
Felhívás
2025.09.29. | Hírek

Szeretnénk figyelmükbe ajánlani a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ Kéményseprő-ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívását.

Felhívás
Felhívás
Felhívás
2025.09.29. | Hírek

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy aki a helyi iparűzési adófizetési kötelezettségét eddig határidőre nem teljesítette, az 2025.10.15. napjáig még pótlékmentesen rendezheti a Pilis Város Önkormányzat OTP banknál vezetett 11742238-15392103-03540000 számú számlájára.

A közleményrovatba az adószámot szíveskedjenek feltüntetni.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy adószámlájukat lekérdezhetik ügyfélkapus azonosítást (belépést követően) az önkormányzati portálon, a helyi adózás – adóegyenleg lekérdezés menüpont alatt, vagy érdeklődhetnek könyvelőjüknél.

Programnaptár
Aktuális programok
Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában! 20251025
Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában!
Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában!
Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában!
Ma szombat
Kármán József Városi Könyvtár

Október hónapban, Krahulcsán János, pilisi lakos kreatív ötleteiből készült alkotásait láthatjuk az Ablak Galériában, „Újragondolva” címmel. A cím találó, hiszen a kiállításon olyan eszközökből készített alkotások láthatók, amelyek minden háztartásban megtalálhatók. Csavarok, drótok, szögek, lemezek, kupakok és más egyéb eszközök kerültek felhasználásra, újragondolásra.
Jánosnak karosszérialakatos a szakmája, ebből adódóan szeret a fémekkel foglalkozni és alakítgatni.
A kiállítás 2025. október 07. - november 03. között látható.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

PILISI BÚCSÚ - VIDÁM HÉTVÉGE 20251025
PILISI BÚCSÚ - VIDÁM HÉTVÉGE
PILISI BÚCSÚ - VIDÁM HÉTVÉGE
PILISI BÚCSÚ - VIDÁM HÉTVÉGE
Ma szombat
Dózsa György úti régi sportpálya

Ismét elérkezett az év egyik legjobban várt hétvégéje – a Pilisi Búcsú!
Igazi hagyomány, ahol kicsik és nagyok együtt élvezhetik a régi idők hangulatát és a mai kor vidámságát.

A Dózsa György úti régi sportpályán, 7000 nm-en felállított vidámparkban minden korosztály megtalálja a kedvencét: lesz óriáskerék, dodzsem, körhinta, céllövölde, vattacukor és kürtőskalács – a klasszikus búcsú ízei és illatai kavalkádjában!

Gyere el családdal, barátokkal!

Nyitvatartás
október 25. (szombat) – 10:00–22:00
október 26. (vasárnap) – 10:00–20:00

További részletek hamarosan...

Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában! 20251026
Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában!
Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában!
Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában!
vasárnap
Kármán József Városi Könyvtár

Október hónapban, Krahulcsán János, pilisi lakos kreatív ötleteiből készült alkotásait láthatjuk az Ablak Galériában, „Újragondolva” címmel. A cím találó, hiszen a kiállításon olyan eszközökből készített alkotások láthatók, amelyek minden háztartásban megtalálhatók. Csavarok, drótok, szögek, lemezek, kupakok és más egyéb eszközök kerültek felhasználásra, újragondolásra.
Jánosnak karosszérialakatos a szakmája, ebből adódóan szeret a fémekkel foglalkozni és alakítgatni.
A kiállítás 2025. október 07. - november 03. között látható.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

PILISI BÚCSÚ - VIDÁM HÉTVÉGE 20251026
PILISI BÚCSÚ - VIDÁM HÉTVÉGE
PILISI BÚCSÚ - VIDÁM HÉTVÉGE
PILISI BÚCSÚ - VIDÁM HÉTVÉGE
vasárnap
Dózsa György úti régi sportpálya

Ismét elérkezett az év egyik legjobban várt hétvégéje – a Pilisi Búcsú!
Igazi hagyomány, ahol kicsik és nagyok együtt élvezhetik a régi idők hangulatát és a mai kor vidámságát.

A Dózsa György úti régi sportpályán, 7000 nm-en felállított vidámparkban minden korosztály megtalálja a kedvencét: lesz óriáskerék, dodzsem, körhinta, céllövölde, vattacukor és kürtőskalács – a klasszikus búcsú ízei és illatai kavalkádjában!

Gyere el családdal, barátokkal!

Nyitvatartás
október 25. (szombat) – 10:00–22:00
október 26. (vasárnap) – 10:00–20:00

További részletek hamarosan...

Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában! 20251027
Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában!
Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában!
Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában!
hétfő
Kármán József Városi Könyvtár

Október hónapban, Krahulcsán János, pilisi lakos kreatív ötleteiből készült alkotásait láthatjuk az Ablak Galériában, „Újragondolva” címmel. A cím találó, hiszen a kiállításon olyan eszközökből készített alkotások láthatók, amelyek minden háztartásban megtalálhatók. Csavarok, drótok, szögek, lemezek, kupakok és más egyéb eszközök kerültek felhasználásra, újragondolásra.
Jánosnak karosszérialakatos a szakmája, ebből adódóan szeret a fémekkel foglalkozni és alakítgatni.
A kiállítás 2025. október 07. - november 03. között látható.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Bizottság rendes ülése 20251027
Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Bizottság rendes ülése
Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Bizottság rendes ülése
Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Bizottság rendes ülése
hétfő 14.00
Városháza nagyterme
Szociális, Esélyegyenlőségi és Alapellátási Bizottság rendes ülése 20251027
Szociális, Esélyegyenlőségi és Alapellátási Bizottság rendes ülése
Szociális, Esélyegyenlőségi és Alapellátási Bizottság rendes ülése
Szociális, Esélyegyenlőségi és Alapellátási Bizottság rendes ülése
hétfő 14.00
Városháza nagyterme
Pénzügyi, Ellenőrzési, Etikai és Ügyrendi Bizottság rendes ülése 20251027
Pénzügyi, Ellenőrzési, Etikai és Ügyrendi Bizottság rendes ülése
Pénzügyi, Ellenőrzési, Etikai és Ügyrendi Bizottság rendes ülése
Pénzügyi, Ellenőrzési, Etikai és Ügyrendi Bizottság rendes ülése
hétfő 16.00
Városháza nagyterme
Városstratégiai, Környezetvédelmi és Közbiztonsági Bizottság rendes ülése 20251027
Városstratégiai, Környezetvédelmi és Közbiztonsági Bizottság rendes ülése
Városstratégiai, Környezetvédelmi és Közbiztonsági Bizottság rendes ülése
Városstratégiai, Környezetvédelmi és Közbiztonsági Bizottság rendes ülése
hétfő 16.00
Városháza nagyterme
Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában! 20251028
Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában!
Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában!
Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában!
kedd
Kármán József Városi Könyvtár

Október hónapban, Krahulcsán János, pilisi lakos kreatív ötleteiből készült alkotásait láthatjuk az Ablak Galériában, „Újragondolva” címmel. A cím találó, hiszen a kiállításon olyan eszközökből készített alkotások láthatók, amelyek minden háztartásban megtalálhatók. Csavarok, drótok, szögek, lemezek, kupakok és más egyéb eszközök kerültek felhasználásra, újragondolásra.
Jánosnak karosszérialakatos a szakmája, ebből adódóan szeret a fémekkel foglalkozni és alakítgatni.
A kiállítás 2025. október 07. - november 03. között látható.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában! 20251029
Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában!
Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában!
Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában!
szerda

Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában! 20251030
Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában!
Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában!
Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában!
csütörtök
Kármán József Városi Könyvtár

Október hónapban, Krahulcsán János, pilisi lakos kreatív ötleteiből készült alkotásait láthatjuk az Ablak Galériában, „Újragondolva” címmel. A cím találó, hiszen a kiállításon olyan eszközökből készített alkotások láthatók, amelyek minden háztartásban megtalálhatók. Csavarok, drótok, szögek, lemezek, kupakok és más egyéb eszközök kerültek felhasználásra, újragondolásra.
Jánosnak karosszérialakatos a szakmája, ebből adódóan szeret a fémekkel foglalkozni és alakítgatni.
A kiállítás 2025. október 07. - november 03. között látható.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Képviselő-testület rendes ülése 20251030
Képviselő-testület rendes ülése
Képviselő-testület rendes ülése
Képviselő-testület rendes ülése
csütörtök 14.00
Városháza nagyterme
Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában! 20251031
Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában!
Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában!
Új hónap, új kiállítás az Ablak Galériában!
péntek