Versenyképes Járások program II.

Versenyképes Járások program II.

2026. május 19.

A Monori Járás közlekedésbiztonsági fejlesztése

Magyarország Kormányának Versenyképes Járások Programja keretében „A Monori Járás közlekedésbiztonsági fejlesztése” címen Monor, Bénye, Csévharaszt, Gomba, Gyömrő, Káva, Monorierdő, Nyáregyháza, Pánd, Péteri, Pilis, Vasad települések önkormányzatai közösen, konzorciumi formában 2025. első félévében fejlesztési igényt nyújtottak be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz.

A konzorcium egészére megítélt támogatás összege bruttó 250 000 000 forint, melyből Pilis Város Önkormányzata 21 811 648 Ft támogatásban részesült.

„A Monori Járás közlekedésbiztonsági fejlesztése” című projekt Magyarország Kormányának a Versenyképes Járások Program keretében biztosított vissza nem térítendő támogatásával, hazai forrásból valósul meg.
A fejlesztés rövid tartalma: A fejlesztés elsődleges célja a térség településeinek közlekedésbiztonságának komplex javítása. A fejlesztés megvalósítása érdekében többek között traffiboxok, kijelölt gyalogátkelőhelyek, forgalomcsillapító eszközök, valamint digitális sebességjelző táblák kerülnek telepítésre, amelyek együttesen járulnak hozzá a biztonságosabb és kiszámíthatóbb közlekedési környezet kialakításához.

A beruházás kezdete: 2026.01.01.
A beruházás várható befejezése: 2027.12.31.

A Versenyképes Járások Program kiemelt célja, hogy a járások szempontjából jelentős, több település helyzetét javító, illetve az adott járás lakosságának minél nagyobb hányadát érintő fejlesztések támogatásával ösztönözze a térségi és települési együttműködéseket, megteremtse a párbeszédet a járások települései között annak érdekében, hogy közös céljaikat minél hatékonyabban valósítsák meg.

Versenyképes Járások program I.

Versenyképes Járások program I.

2025. november 7.

A Monori Járás közbiztonságának növelése, fejlesztése

Magyarország Kormányának Versenyképes Járások Programja keretében „A Monori Járás közbiztonságának növelése, fejlesztése” címen Monor, Bénye, Csévharaszt, Gomba, Gyömrő, Káva, Monorierdő, Nyáregyháza, Pánd, Péteri, Pilis, Vasad települések önkormányzatai közösen, konzorciumi formában 2025. első félévében fejlesztési igényt nyújtottak be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz.

A konzorcium egészére megítélt támogatás összege bruttó 250 000 000 forint, melyből Pilis Város Önkormányzat 26 967 180 Ft támogatásban részesült.

„A Monori Járás közbiztonságának növelése, fejlesztése” című projekt Magyarország Kormányának a Versenyképes Járások Program keretében biztosított vissza nem térítendő támogatásával, hazai forrásból valósul meg.

A fejlesztés rövid tartalma: A térség térfigyelő kamerarendszerének kiépítése, bővítése, tervezett napelemes lámpatestek telepítésével, rendszámfelismerő kamerák elhelyezésével, gépjárművek beszerzésével, külterületi részek megóvása érdekében létesítendő sorompók telepítésével biztonságosabb és komfortosabb környezet valósul meg az érintett településeken élők számára. A beruházás nagymértékben segíti a helyi közbiztonság és a közrend fenntartását, a lakosok és a természeti, illetve épített értékek védelmét.

A beruházás kezdete: 2025.09.01.

A beruházás várható befejezése: 2027.08.31.

A Versenyképes Járások Program kiemelt célja, hogy a járások szempontjából jelentős, több település helyzetét javító, illetve az adott járás lakosságának minél nagyobb hányadát érintő fejlesztések támogatásával ösztönözze a térségi és települési együttműködéseket, megteremtse a párbeszédet a járások települései között annak érdekében, hogy közös céljaikat minél hatékonyabban valósítsák meg.

„Tisztítsuk meg az országot II.” Hulladékfelszámolási pályázat – NYERTES PÁLYÁZAT

„Tisztítsuk meg az országot II.” Hulladékfelszámolási pályázat – NYERTES PÁLYÁZAT

2024. június 20.

Pilis Város Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be az Energiaügyi Minisztérium képviseletében eljáró NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. által meghirdetett, „TISZTÍTSUK MEG AZ ORSZÁGOT II.” HULLADÉKFELSZÁMOLÁSI PÁLYÁZAT” című pályázati kiírásra, melynek keretében 28.000.000 Ft egyszeri, vissza nem térítendő támogatásra jogosult az Önkormányzat.

„A nemzeti értékek és hungarikumok népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására” című HUNG - 2023 kódjelű pályázat – NYERTES PÁLYÁZAT

„A nemzeti értékek és hungarikumok népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására” című HUNG - 2023 kódjelű pályázat – NYERTES PÁLYÁZAT

2024. május 18.

Pilis Város Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be az Agrárminisztérium által meghirdetett „a nemzeti értékek és hungarikumok népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására” című HUNG - 2023 kódjelű pályázati felhívásra. A Támogatói Okirat értelmében az elnyert vissza nem térítendő támogatási összeget – 1.500.000 Ft – a pünkösdi népszokások felelevenítésére, hungarikumok bemutatására és népszerűsítésére fordította az Önkormányzat.

„HAJT-A Csapat Egyesület - Helyi fejlesztések támogatása” - nyertes pályázat

„HAJT-A Csapat Egyesület - Helyi fejlesztések támogatása” - nyertes pályázat

2022. szeptember 30.

Az önkormányzat a közel 15 millió Ft vissza nem térítendő támogatás segítségével MTZ 892.2 típusú erőgép és hozzákapcsolható szárzúzó adapter eszközök és HIDROT CS1000-es típusú cserjeirtó kasza beszerzését valósította meg.

Kulturális és Egészségmegőrző Rendezvények Támogatása - nyertes pályázat

Kulturális és Egészségmegőrző Rendezvények Támogatása - nyertes pályázat

2021. január 1.

Az elnyert támogatás összege 7 976 235 Ft. A projekt eredményeképp egy kül- és beltéri színpad beszerzése történik meg.

Pilis Város óvodafelújítási projektje - nyertes pályázat

Pilis Város óvodafelújítási projektje - nyertes pályázat

2020. december 10.

A projekt célja az óvodai ellátáshoz való hozzáférés javítása, és a szolgáltatások minőségi fejlesztése, valamint egy korszerűbb, a mai kor igényeinek és követelményeinek megfelelő felszereltségű óvoda biztosítása.

Felszíni csapadékvíz elvezetés Pilisen - nyertes pályázat

Felszíni csapadékvíz elvezetés Pilisen - nyertes pályázat

2020. december 10.

Pilis Város Önkormányzata 2019. 01. 23-án sikeres pályázatot nyújtott be a Települések felszíni csapadékvíz-elvezetés létesítményeinek fejlesztése, a települési vízgazdálkodás korszerűsítésének támogatása Pest megye területén című, PM_CSAPVÍZGAZD_2018 kódszámú felhívásra. A projekt a Magyar Állam finanszírozásával valósul meg, támogatója a Pénzügyminisztérium. Az önkormányzat a közel 162,20 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével a Rákóczi és a Kávai út felszíni csapadékvíz elvezetését valósítja meg.

Kerékpárút építése Pilisen - nyertes pályázat

Kerékpárút építése Pilisen - nyertes pályázat

2020. december 10.

Pilis Város Önkormányzata 2018.09.25-én sikeres pályázatot nyújtott be a „Kerékpárutak létesítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása Pest megye területén” című, PM_KEREKPARUT_2018 azonosító számú felhívásra. A projekt a Magyar Állam finanszírozásával valósul meg, támogatója a Pénzügyminisztérium, lebonyolítója a Magyar Államkincstár. A támogatás forrása a Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtott célzott pénzügyi költségvetési támogatás a Pest megyei fejlesztések előirányzatból. Az önkormányzat a 200 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével, a Rákóczi út kerékpáros közlekedésének biztonságossá tételét valósítja meg.

Vállalkozói negyed kialakítása Pilisen - nyertes pályázat

Vállalkozói negyed kialakítása Pilisen - nyertes pályázat

2020. december 10.

Pilis Város Önkormányzata 2018. 01. 25-én sikeres pályázatot nyújtott be az „Önkormányzati tulajdonú vállalkozói parkok kialakítása és fejlesztése Pest megyében” című, PM_VALLAPARK_2017 azonosító számú felhívásra. A projekt a Magyar Állam finanszírozásával valósul meg, támogatója a Pénzügyminisztérium.

Pilisi hírek és programok

Aktuális hírek
Újabb fejlesztés a pilisiek biztonságáért!
Újabb fejlesztés a pilisiek biztonságáért!
Újabb fejlesztés a pilisiek biztonságáért!
2026.11.06. | Hírek

A Versenyképes Járások Program keretében megérkezett a második Dacia Duster gépjárművünk is! Így most már a közterület-felügyelet mellett a mezőőrség is modern, jól felszerelt autóval végezheti munkáját. Ez újabb fontos előrelépés, amely tovább emeli önkormányzati rendészetünk munkájának színvonalát és eredményességét.

A rendőrhiány és a közbiztonsági kihívások egyre nagyobb feladatot rónak az önkormányzatokra. Pilisen hatékony önkormányzati rendészettel, a rendőrséggel szorosan együttműködve dolgozunk a lakosság biztonságáért. A rendőrség is egyre inkább támaszkodik kollégáink helyismeretére és munkájára. A pilisi modell országosan is követhető mintát kínál.

Köszönöm mindazoknak a kollégáimnak a munkáját, akik közreműködtek a közbeszerzési eljárás mielőbbi és szabályos lebonyolításában! A rendészet munkatársainak eredményes munkát és biztonságos szolgálatot kívánok az új gépjárművel!

Rendet és biztonságot Pilisen és egész Magyarországon!

Tájékoztatás zajjal járó éjszakai munkavégzésről és útlezárásról
Tájékoztatás zajjal járó éjszakai munkavégzésről és útlezárásról
Tájékoztatás zajjal járó éjszakai munkavégzésről és útlezárásról
2026.11.02. | Hírek

A MÁV Magyar Államvasutak Zrt. tájékoztatta Hivatalunkat, hogy a Budapest–Cegléd–Szolnok vasútvonalon előre tervezett zajjal járó karbantartást végeznek a vasúti pályán:

• Pilis állomáson november 4-én, 5-én, 6-án, 7-én, 26-án és 27-én éjszakánként 21 órától másnap 5 óráig.

Útlezárás:
• Pilisen a Vasút utcai átjárót lezárják november 26-án 21 órától másnap 5 óráig. Kerülni a szomszédos Huba utcai átjáró felé lehet.
• Albertirsán a Dánosi úti átjárót lezárják november 12-én és 23-án 23 órától másnap 4 óráig. Kerülni a Mikebudai utcai (46114-es út) átjáró felé lehet.
• Ceglédbercelen a Pesti úti átjárót lezárják november 25-én 22 órától másnap 5 óráig. Kerülni a Budai út felé lehet.

Tájékoztatás módosított menetrendről
Tájékoztatás módosított menetrendről
Tájékoztatás módosított menetrendről
2026.11.02. | Hírek

A MÁV Személyszállítási Zrt. tájékoztatása alapján:

2026. november 4-től 2026. december 1-ig a Kőbánya-Kispest állomáson végzett karbantartási munkák miatt a 100a sz. Budapest – Cegléd - Szolnok vasútvonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

Képviselő-testületi határozatok
Képviselő-testületi határozatok
Képviselő-testületi határozatok
2026.10.27. | Határozatok

rendes ülés ideje: 2026.10.21. (szerda) 14.00

Meghívó
Meghívó
Meghívó
2026.10.26. | Hírek

Ezúton értesítem Pilis Város lakosságát, hogy Pilis Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

2026. november 25-én (szerda) 17.00 órakor

a Pilisi Polgármesteri Hivatal Dísztermében (2721 Pilis, Kossuth L. út 47 - 49.) közmeghallgatást tart, melyre tisztelettel meghívom.

Meghívó
Meghívó
Meghívó
2026.10.19. | Hírek

Tájékoztatom, hogy Pilis Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete

2026. november 19-én (csütörtökön) 15.00 órakor

a Pilisi Polgármesteri Hivatal dísztermében (Pilis, Kossuth Lajos út 47-49. sz.) közmeghallgatást tart, melyre ezúton tisztelettel meghívom.

Meghívó
Meghívó
Meghívó
2026.10.19. | Hírek

Tájékoztatom, hogy Pilis Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete

2026. november 19-én (csütörtök) 11:00 órakor

a Pilisi Polgármesteri Hivatal dísztermében (Pilis, Kossuth Lajos út 47-49. sz.) közmeghallgatást tart, melyre ezúton tisztelettel meghívom.

Újabb egészségügyi fejlesztés valósult meg Pilisen!
Újabb egészségügyi fejlesztés valósult meg Pilisen!
Újabb egészségügyi fejlesztés valósult meg Pilisen!
2026.10.14. | Hírek

A pilisi lakosság egészsége és megfelelő színvonalú ellátása kiemelten fontos számunkra. Ezért egy új fogászati kezelőegység beszerzésével támogatjuk a korszerű fogászati ellátást városunkban.

A beruházás teljes értéke bruttó 8 925 000 forint, amelyből önkormányzatunk 5 355 000 forintot saját költségvetési forrásból biztosít. A fennmaradó összeget dr. Barta Károly fogorvos vállalja, és tizenkét hónapos részletfizetés formájában téríti meg az önkormányzatnak.

A fejlesztés mellett a hosszú távú együttműködés is fontos eredmény: a lakosaink körében közkedvelt fiatal fogorvossal, dr. Barta Károllyal olyan megállapodást kötöttünk, amely hosszú távon erősíti a körzet ellátásának biztonságát. Ennek részeként vállalja, hogy a kezelőegység tulajdonba adásától számított legalább öt évig folyamatosan és személyesen ellátja a fogorvosi körzetet.

Megbecsüljük a Pilisen dolgozó egészségügyi szakemberek munkáját, és lehetőségeinkhez mérten igyekszünk javítani az ellátás feltételeit. Ez a fejlesztés egyszerre szolgálja a korszerűbb rendelői munkát és azt, hogy a pilisiek hosszú távon is számíthassanak a helyben elérhető fogászati ellátásra.

Dr. Barta Károly doktor úrnak és kolléganőjének jó munkát, sok erőt és jó egészséget kívánok! Minden pilisi lakosnak jó egészséget, egészséges fogakat és sok örömteli mosolyt kívánok!

László Attila polgármester

Az együttműködés megtagadásával az ellenőrzést nem lehet megakadályozni - rendőri segítséggel tartottunk állatvédelmi ellenőrzéseket Pilisen!
Az együttműködés megtagadásával az ellenőrzést nem lehet megakadályozni - rendőri segítséggel tartottunk állatvédelmi ellenőrzéseket Pilisen!
Az együttműködés megtagadásával az ellenőrzést nem lehet megakadályozni - rendőri segítséggel tartottunk állatvédelmi ellenőrzéseket Pilisen!
2026.10.13. | Hírek

Tegnap a kollégáimmal két helyszínen, a Homoki I. és a Haleszi I. dűlőben ellenőriztük az állattartás körülményeit. Mindkét helyszínre rendőri segítséggel érkeztünk.

Az együttműködés megtagadásával az ellenőrzést nem lehet megakadályozni

Az első helyszínről egy anyakutyát és két kölykét mentettük ki (a hat kiskutyából sajnos ennyi maradt meg a többi elpusztult), mert a tartóik nem tudták biztosítani az élelmezésüket és megfelelő ellátásukat. Ennél az ingatlannál a kutyák oltással és mikrochippel sem rendelkeztek, így több alapvető állattartási előírás is sérült. Az ott maradt kutyák elszállítását is meg fogjuk szervezni, a befogadó menhelynek azonban jelenleg nincs több szabad kapacitása.

A másik helyszínen egy korábban már ellenőrzött ló ügyében tartottunk visszaellenőrzést. Egy korábbi visszatérésünkkor a lovat elvitték a helyszínről, de a jól működő lakossági jelzőrendszernek, éber kollégáinknak és kiterjedt informális kapcsolatrendszerünknek köszönhetően a rejtegetett állatot is megtaláltuk. Az állat elrejtésével sem lehet kibújni az ellenőrzés alól!

Közhírré tétel
Közhírré tétel
Közhírré tétel
2026.10.12. | Hírek

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 89.§ (4) bekezdés alapján, mely szerint „a hatóság közhírré teszi azt a véglegessé vált vagy azonnal végrehajthatóvá nyilvánított határozatot, amelyet több mint ötven ügyfél részvételével zajló eljárásban hozott”, tájékoztatom a Tisztelt Ügyfeleket, hogy a Pilisi Polgármesteri Hivatalnál a helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény (továbbiakban: Hövtv.), valamint a 15/2025.(VIII.29.) számú Pilis Város Önazonossága védelméről szóló önkormányzati rendelete (továbbiakban: Ör.) alapján Pilis zártkert 4007 hrsz-ú ingatlan adásvétele ügyében az alábbiakról tájékoztatjuk.

Kiadó lakás Pilis központjában
Kiadó lakás Pilis központjában
Kiadó lakás Pilis központjában
2026.10.12. | Hírek

RÁKÓCZI ÚTI INGATLAN

112,3 nm
3 szoba + fürdő
konyha + étkező
146.980 Ft/hó + rezsi
2 havi kaukció fizetendő

Állapot: költözhető állapotú
Komfort: összkomfortos
Emelet: első emelet
Bejárat: udvar felől
Bútorzat: nem bútorozott
Akadálymentesített: nem
Kertkapcsolat: van
Parkolás: udvaron
Költözhető: azonnal

Pilis város területén a köz érdekében munkát végzők előnyben részesülnek.

Pilisi Városüzemeltető Nonprofit Kft.
ugyvezeto@varosuzemeltetes.hu

Fokozott figyelem: vadveszély!
Fokozott figyelem: vadveszély!
Fokozott figyelem: vadveszély!
2026.10.12. | Hírek

Pilisi mezőőrünk tájékoztatása szerint az elmúlt egy-két napban több alkalommal is vadak szaladtak az úttestre. Egy esetben sajnos gázolás történt, a többi alkalommal sikerült elkerülni az ütközést.

A mezőőr jelzése alapján a vadak az utakon és az utak szélén összegyűlt tócsákhoz is kijárnak inni (őzek, nyulak), így a csapadékos időszakban váratlanul kerülhetnek a közlekedők elé.

Kérem vezessenek fokozott óvatossággal, különösen hajnalban, szürkületben vagy erdős területen, mérsékeljék a sebességüket, és figyeljék az út menti területeket is! Egy vaddal történő ütközés a járművezető, az utasok és más közlekedők testi épségét is veszélyeztetheti.

Előzzük meg a baleseteket, vigyázzunk egymásra!

Köszönöm mezőőrünk tájékoztatását és figyelmes munkáját!

László Attila
polgármester

Őszi programok a Csernai Pál Művelődési Házban
Őszi programok a Csernai Pál Művelődési Házban
Őszi programok a Csernai Pál Művelődési Házban
2026.10.09. | Hírek
Szeretnénk figyelmükbe ajánlani a Cserna Pál Művelődési Ház őszi programjait!
Új bevásárlóközpont és fejlesztések Pilisen
Új bevásárlóközpont és fejlesztések Pilisen
Új bevásárlóközpont és fejlesztések Pilisen
2026.10.08. | Hírek

Az elmúlt napokban többen érdeklődtek a Tesco mellett tervezett kisebb bevásárlóközpontról, ezért szeretnék rövid tájékoztatást adni a beruházás jelenlegi állásáról, valamint – a teljesség igénye nélkül – néhány további fejlesztésről.

A beruházó az eredetileg megvásárolt két telket kicsinek találta, ezért további három ingatlan bevonása vált szükségessé. Bár a bürokratikus eljárások miatt a folyamat a vártnál lassabban halad, a telekegyesítés már megtörtént, az új tervek pedig beérkeztek az önkormányzathoz, és főépítészünk is támogatta azokat.

Ha minden a tervek szerint halad, 2027 tavaszára valamennyi szükséges engedély rendelkezésre állhat, ezt követően pedig megkezdődhet a kivitelezés. A beruházás 2027 őszére fejeződhet be, és adható át a pilisi lakosságnak.

A jelenlegi elképzelések szerint a már működő Tesco mellett további négy üzlet alkotná Pilis első kisebb bevásárlóközpontját. A Pepco és a Sinsay érkezése már biztos, a további üzlethelyiségek leendő bérlőivel pedig még zajlanak az egyeztetések.

PILIS | Blade járőr szolgálatra jelentkezik!
PILIS | Blade járőr szolgálatra jelentkezik!
PILIS | Blade járőr szolgálatra jelentkezik!
2026.10.08. | Hírek

Egy új négylábú nagy kaliber érkezett.
Nem kérdez. Nem alkudozik. Nem lassít.

Ő BLADE. Aki sikeres szolgálati és járőrkutya vizsgát tett a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központban.

Shíva, a németjuhász járőrkutya nyugdíjba vonulása után egy új négylábú veszi át a szolgálatot Albertirsán és Pilisen.

Belga juhász. Izom. Sebesség. Erő. Fegyelem.

És ha még nem találkoztál vele, akkor egyelőre legyen elég ennyi:
NAGY. NAGYON GYORS. NAGYON HARAP. ÉS TEKINTÉLYT PARANCSOL.

De Blade nem egyedül dolgozik.
A gazdájával együtt, a rendőrség és a polgárőrség mellett szolgálja Albertirsa, Pilis biztonságát.

Mert a közbiztonság nem csak egy szó.
Munka. Jelenlét. Fegyelem.

Shíva éveken át helytállt. Most pedig átadta a stafétát.
Blade pedig átvette.

A szolgálat folytatódik.
Egy név amit érdemes megjegyezni, BLADE.

Bütykölde
Bütykölde
Bütykölde
2026.10.08. | Hírek

Ha szerda, akkor Bütykölde!

Szeretettel várja a legkisebbeket Perlakiné Dékány Adél a művelődési ház foglalkoztatótermében szerdánként 16.30-tól!

Szennyvíztisztító telepi diszpécser állás
Szennyvíztisztító telepi diszpécser állás
Szennyvíztisztító telepi diszpécser állás
2026.06.15. | Állás pályázatok

A FOGLALKOZTATÁS JELLEGE

  • határozatlan idejű munkaviszony,
  • munkaidőkeretben, 12 órás munkarendben történő foglalkoztatás.

ELLÁTANDÓ FELADATOK

  • a szennyvíztisztító telep gépészeti feladatainak ellátása,
  • esetenként szennyvízhálózat karbantartási és javítási munkáinak elvégzése.
Programnaptár
Aktuális programok
NŐNEK LENNI MA - TEHER VAGY ÖRÖM? 20261106 Embernek farkasa - díszelőadás 20261107
Embernek farkasa - díszelőadás
Embernek farkasa - díszelőadás
Embernek farkasa - díszelőadás
szombat 16.00
Csernai Pál Művelődési Ház

Kedves Pilisiek!

2026. november 7-én, szombaton 16:00 órától az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójához kapcsolódva Faragó Annamária Embernek farkasa című, kétrészes dramatizált dokumentumfilmjének díszelőadására kerül sor a Csernai Pál Művelődési Házban.

A film a jászberényi ÁVH-börtön történetét dolgozza fel, miközben ma is aktuális kérdéseket vet fel: képesek vagyunk-e tanulni a történelemből, és tudjuk-e minden körülmények között az emberséget választani?

A vetítést megelőzően megemlékezünk a jászberényi ÁVH-börtön egykori fogvatartottjairól. Különös jelentőséget ad az alkalomnak, hogy az utolsó fogoly 1956. november 8-án nyerte vissza szabadságát.

A díszelőadás egy megható és különleges találkozásnak is helyet ad. A második világháborút követően a GULAG-ra tartó vonatból Erlich Géza tábornok egy levelet dobott ki, amelyet a „szélposta” egy fiatal lányhoz sodort. A lány gondoskodott arról, hogy az üzenet célba érjen. Most, évtizedekkel később, a levél írójának családja és az üzenetet továbbító hölgy leszármazottai találkoznak egymással.

Bízunk benne, hogy minél többen csatlakoznak hozzánk ezen a különleges, történelmi emlékezetünket ápoló eseményen.

Várunk szeretettel!

László Attila Pilis város polgármestere
a Pest megyei Közgyűlés tagja

Készülj egy igazán vidám estére, mert Pilisre érkezik Aradi Tibor és Varga Ferenc vadonatúj közös műsora! 20261112
Készülj egy igazán vidám estére, mert Pilisre érkezik Aradi Tibor és Varga Ferenc vadonatúj közös műsora!
Készülj egy igazán vidám estére, mert Pilisre érkezik Aradi Tibor és Varga Ferenc vadonatúj közös műsora!
Készülj egy igazán vidám estére, mert Pilisre érkezik Aradi Tibor és Varga Ferenc vadonatúj közös műsora!
csütörtök 18.00
Csernai Pál Művelődési Ház

„A mi hangunk mélyebb” – új Aradi–Varga Show, új történetekkel, ismerős élethelyzetekkel, szerethető karakterekkel és rengeteg nevetéssel. A páros ezúttal is a mindennapok furcsaságait veszi célba, természetesen a tőlük megszokott utánozhatatlan humorral.

Tölts velünk egy gondtalan estét, és nevessünk együtt Pilisen!

Eladó a férjem?! - zenés vígjáték Pilisen 20261120
Eladó a férjem?! - zenés vígjáték Pilisen
Eladó a férjem?! - zenés vígjáték Pilisen
Eladó a férjem?! - zenés vígjáték Pilisen
péntek 19.00
Csernai Pál Művelődési Ház

A budapesti Pódium Színház fergeteges vígjátéka novemberben Pilisre érkezik.

Eladó a férjem
Zenés vígjáték két felvonásban

Sok év házasság után, miért ne gondolhatná úgy a feleség, hogy hirdetést ad föl? A hirdetés a következőképpen szól:
Jelige: „Férjet cserélnék…..”
Lejárt szavatosságú húszéves házasságomat egy fiatalabb, sportosabb, minden tekintetben kielégítő társra cserélném.
- Ilyenkor rögtön a legjobb barátnő jelentkezik, vajon miért…?

Ez a vígjáték rávilágít a házasság rejtelmeire, néha már sírva-nevetős helyzeteire, hiszen minden megtörténhet, minden pillanatok alatt megváltozhat, vagy örökre úgy marad ahogy volt… Humor, tánc, zene, pici etye-petye, oltári nagy baj, tehát eladjam a férjem?!

Ez a házassági vígjáték tükröt mutat a nézőknek az emberi tulajdonságokról és, hogy ki melyik szereplővel tud azonosulni, hiszen a házasság fogalmát vittük színre. A két pár életéről szól, ahol hangsúlyt fektettünk a társadalmi különbségekre. Vera, a művésznő nagyvilági életét éli, de amikor hazamegy természetesen a hétköznapi munkát végző férjével, megtalálják az összhangot a viták ellenére, s mindig kibékülnek. Míg Ádám és Timi, a másik fiatal pár, Timi( fodrász), Ádám (ügyvéd) nem hallják meg egymást. Ez a négy ember barátsága olyan erős marad, hogy még az ötvenéves házassági évfordulón is vígan nevetnek. Vajon ki marad együtt, melyik házasság éli túl a sok megpróbáltatást? Erre ad választ ez a felhőtlen két óra.

Angol társalgás gyermekeknek! 20261121 ANGOL TÁRSALGÁS FELNŐTTEKNEK - BESZÉLJ BÁTRABBAN ANGOLUL! 20261121